Szépirodalmi, Budapest, 1990
128 oldal · Fordította: Szabó Lőrinc

Ez a regény, amelyet Goethe huszonöt éves korában írt, s először névtelenül jelent meg 1774-ben Lipcsében, a világirodalom egyik legismertebb, legtöbbet olvasott és legnagyobb hatású regénye. Ennek az első kiadásnak a címlapján egy kis gyertya volt látható, egy tükör előtt. "Vajon mit jelképezett? A géniusz lángját? – írja róla korunk egyik kiváló Goethe-kutatója, Richard Friedenthal, majd így folytatja: – A tükör mindenesetre gyújtólencseként működött. a regény tüzet gyújtott, szalmalángtüzet, de tűzvészt is, akkorát, amekkorát sem azelőtt, sem azóta nem látott a német irodalom." Hozzátehetjük: az egész világirodalom sem. A levélregény formájában előadott és naplórészleteket szerepeltető, tragikus szerelmi történet (amely egyébként át- meg át van szőve a fiatal Goethe önéletrajzi vonatkozású személyes élményeivel, valóságos Werther-lázat, Werther-járványt váltott ki annak idején, öngyilkossági hullámot indított el, s ezért, mint "veszedelmes könyvet", rengetegen meg is támadták. Amikor 1808-ban létrejött nevezetes találkozása Napóleonnal, a császár közölte vele: többször is elolvasta a regényt. A nemzedékeket bűvöletében tartó regény a modern lélektani és társadalomfestő realizmus első mesterműve a világirodalomban.