Talán nincs még egy filozófus, akit annyiszor, és olyan erővel karikíroztak ki, mint Leibnizet. A szatirikus él, amellyel Voltaire a Candide-ban megrajzolja Leibniz világképét, a minden lehetséges világok legjobbikának optimizmusára redukálja a lipcsei filozófus bölcseletét. Elképzelni sem lehet ennél igazságtalanabb eljárást.
Leibniz egész életműve éppen a leegyszerűsítések ellen hat, ennek a termékeny gondolkodónak a filozófiája az összetettségre, a dimenziók közötti kapcsolatokra és az interdiszciplinaritásra épül, távol áll tőle bármiféle szimplifikáció. Politikusként és filozófusként a kor közösségi problémáinak megoldásán dolgozott, matematikusként számológépet tervezett, és leírta az infinitezimális számítás alapvető összefüggéseit (ezt ma is Leibniz-jelölésnek nevezik), miközben a kínai kultúra felé fordulva, abból eltanulva dokumentálta a kettes számrendszer logikáját, és kereste gyakorlati hasznosításának lehetőségeit.
Theoria cum Praxis, ez volt a mottója ennek világra nyitott, valódi felvilágosult gondolkodónak. (Manuel Cruz, filozófus)
