A filozófia történetének vannak vitathatatlan pillanatai, amelyek nélkül maga a történet is megszakadna. Ha figyelmen kívül hagynánk Platón, Arisztotelész, Descartes-ot vagy Kantot, azzal lefejeznénk magát a filozófiát. Elmondható ugyanez Hegelről? Az biztos, hogy a vezető gondolkodók szerint a hegelianizmus csupán egy önkényes és homályos zárójel a filozófiai reflexiók sorában. Ám a legádázabb és legszókimondóbb kritikusok is legalább egy profilaktikus hasznot látnak Hegel olvasásában: számukra a hegelianizmus a filozófia kanyarója, amin mindenkinek át kell esnie egyszer az életben. És amibe szükségszerűen bele is betegszik mindenki. Bertrand Russell vagy Michel Foucault kemény bírálata szerint a filozófiai törekvések és ezek története valószínűleg programozottan, elkerülhetetlenül vezetnek a Hegelnek nevezett láncszemhez, és ebben az értelemben Hegel kritikai elszámoltatása nem más, mint magának a filozófiának az elszámoltatása. (Manuel Cruz, filozófia)
