Radnóti Miklós vállalja a költői öntudat felelősségét. S ezért van, hogy verseiben ugyanaz a zsongó fény, csicsergő árnyalat és álomközi lebegés, amely régebben csupán ékesség és báj volt, ma már jelentéssé mélyült; a rokonszenv szeretetté, az ösztönös megértés próféciává komolyodott... Finoman és pontosan érzékel, mint a vadleső, időt kémlelő vadászok és pásztorok. Mohó örömmel és kitartással figyel, mint a gyerekek. Lepkeszárnyak hamva, porzó hímpora, szilva füstje nem kopik le keze-fogásáról. Lesznai Anna Ezek a versek a költészetnek azokhoz a ritka remekműveihez tartoznak, melyek a művészi tökéletességet az erkölcsi tökéletességgel párosítják... Radnóti nemcsak egy izgalmas művet, tökéletesen nagy verseket hagyott ránk örökbe, hanem az emberi és művészi helytállás zavarba ejtő, képtelen és mégis kötelező példáját.
