A magyar–francia kapcsolatok évszázadokra nyúlnak vissza, és ellentmondásoktól sem mentesek. Franciaország Szent Lajos, XIV. Lajos, Napóleon és De Gaulle országa. Mindezek a nevek magyarázzák azt, hogy a magamfajta, a frankofónia iránt elkötelezett jogász számára miért jelent kihívást és nagy élményt, hogy Franciaországban rendkívüli és meghatalmazott nagykövetként képviselhettem hazámat.
A második Orbán-kormány (2010–2014) idején szemtanúja lehettem a francia politikai élet megrázkódtatásainak és rezzenéseinek, Nicolas Sarkozy elnöksége utolsó éveinek és François Hollande elnöki időszaka első esztendeinek. A két eltérő – és a francia társadalom által erősen kritizált – habitusú köztársasági elnök kül- és belpolitikai törekvéseinek figyelemmel kísérése mellett láthattam, hogy a hagyományos politikai pártok milyen belső válságokon mennek keresztül, s hogy mi tette lehetővé Emmanuel Macron köztársasági elnökké választását.
Egyetemi tanári és korábbi alkotmánybírói megbízatásomra tekintettel nagykövetként szerepet kaphattam a magyar alkotmányos identitás védelmezésében, az alkotmányozás folyamatának bemutatásában. Ugyanakkor a magyar–francia gazdasági kapcsolatokban az úgynevezett vállalati viták rendezésében ügyvédi tapasztalataimat is hasznosítani tudtam.
Párizsi nagyköveti éveim alatt naplót vezettem, rögzítettem mindazt, amit láttam és átélhettem. Mindamellett igyekeztem bemutatni a diplomáciai élet mindennapjait, egy nagykövetség küzdelmeit és örömeit.