Koczkás Sándor (1924–2000) irodalomtörténész, kritikus, az ELTE XX. századi Magyar Irodalomtörténeti tanszékének docense volt. Szenvedélyes tanárként szinte haláláig tanított, nyugdíjasként is szemináriumokat vezetett. Mérhetelenül sokat írt: tanulmányokat, esszéket, kritikákat, elő- és utószavakat, majd irányította az Ady kritikai kiadások munkálatait, melyekben maga is részt vett. Mindig készült kötetbe gyűjteni írásainak különböző csoportjait, de dolgozni akart még rajtuk. Az idő azonban másfelé sodorta, majd a betegség megakadályozta ebben. Ady mellett elsősorban Nagy László munkássága érdekelte még. Számos Nagy Lászlóról írt munkájában utal a két költő szellemi, magatartásbeli rokonságára; a lázadó elégedetlenségre, a jövőért küzdő álhatatosságra, a merész gondolkodásra, etikai-erkölcsi keménységre. Ady hajdani néhány feltétlen híve után Nagy László volt az első, aki kimondta, hogy a teljes életmű érvényben van. S a század második felében sokáig az egyetlen, aki Ady lírai folyamát sehol sem akarta gátak közé terelni, megosztani. „ Látok én csillagra akasztva egy elárvult ostort. Nekem Ady Endre ostora tetszik.” – zárja vallomását a poéta utód. Idén 100 éve halt meg Ady Endre. S egy-egy évfordulón kívül bizony méltatlanul kevés szó esik erről a hatalmas életműről. Nagy László büszkén vallotta, hogy „versei érvényt szereztek maguknak” – igaz ez ma is? Szinte elfelejtette őt és munkásságát az irodalmi közvélemény. Pedig mindkettőjüknek van/lenne aktuális mondandója a ma számára. S bizony elfelejtődött Koczkás tnár úr neve is. Mindezek tükrében szeretnénk útrabocsátani ezt a kis emlékeztető kötetet.