„Mindannyiunkban él egy fiatal, szenvedő gyermek. Gyermekként mind átéltünk nehéz időszakokat, sokan pedig traumát is elszenvedtünk. Ezeket a fájdalmas időket gyakran igyekszünk elfeledni, hogy megvédjük magunkat a jövőbeli szenvedésektől. Valahányszor kapcsolatba kerülünk a szenvedés élményével, úgy érezzük, nem bírjuk el, ezért a tudattalan elménk mélyére száműzzük az érzéseinket és az emlékeinket. Megeshet, hogy sok évtizede nem merünk szembenézni ezzel a gyermekkel.
Térjünk vissza önmagunkhoz, és törődjünk magunkkal. A testünknek, az érzéseinknek és az érzékelésünknek szükségük van ránk. A bennünk élő sebzett gyermeknek is szüksége van ránk. A szenvedésünk arra vár, hogy elismerjük végre. Térjünk haza önmagunkba, és adjuk meg mindezeknek, amit kérnek. Gyakoroljuk a tudatos sétát, a tudatos légzést. Végezzünk mindent éber figyelemmel, hogy valóban jelen lehessünk, hogy képesek legyünk igazán szeretni.”