Kassa árnyékában

-20%
Kassa árnyékában
Kárpátia Stúdió
3 490 Ft 

Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

2 792 Ft

Kassa árnyékában

Részletek
1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot, és néhány héttel később Kassán keresztül megkezdődött a magyarországi zsidóság deportálása, amely érintette a Kassa környéki zsidók jelentős részét is.

Október 15-én Szálasi Ferenc átvette a hatalmat Magyarországon, és ezzel újult erővel folytatódott a zsidók, a politikailag másként gondolkodók üldözése és likvidálása.

Csatáry László 1942 őszétől 1944. október végéig két évet szolgált segédfogalmazóként Kassán a rendőrkapitányság állományában. Mivel a rendőrségen ő beszélte anyanyelvi szinten a német nyelvet, Horváth György, Kassa akkori rendőrfőkapitány-helyettese tolmácsolással és összekötő tiszti feladattal bízta meg. Munkája a magyar rendőrség és a német egység vezetője közötti információk közvetítéséből állt, így a rendőrségen és a városban egyaránt az ő neve vált ismertté, és maradt meg ezáltal sokak emlékezetében.

Nevét a háború után a Horváth György volt kassai rendőrfőkapitány-helyettes ellen indított magyarországi népbírósági eljárásban is felhasználták. Szlovákiában pedig kollaboráció és fasiszta megszállás bűncselekmény elkövetése miatt indult népbírósági eljárás az egykori magyar kassai rendőrkapitány ellen, amely halálos ítéletével zárult.

*
Ennek az 1941 júliusától 1945. január 18-ig terjedő kassai időszaknak tette kényszerű főszereplőjévé dr. Csatáry Lászlót Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Center jeruzsálemi vezetője...

 

Adatok
Cikkszám
9786155374111
A szerző további könyvei:
Vélemények