Dumbach E. Annette: Sophie Scholl és a Fehér Rózsa

-20%
Raktáron
Utolsó példányok
Dumbach E. Annette: Sophie Scholl és a Fehér Rózsa
Park Könyvkiadó Kft.
304
2014
1-2 munkanap
2-4 munkanap
3 500 Ft 

Az áthúzott ár az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap legalacsonyabb eladási ára.

2 800 Ft

Sophie Scholl és a Fehér Rózsa

Részletek
Lélekemelő ez a könyv és mélységesen szomorú. Letehetetlenül izgalmas, miközben vitathatatlanul tényszerű. 1942 júniusában néhány fiatal egyetemista úgy dönt, nem fordítja félre a fejét, nem hallgat, szót emel az ellen, ami Németországban történik. Kilenc hónappal később, 1943. február 22-én, három órával az ítélethozatal után lefejezik közülük azt a három diákot, akit előtte négy nappal az egyetemi pedellus feljelentésére elfogtak. A két testvér 21 és 24 éves, a harmadik egy háromgyerekes édesapa. Goebbels maga intézkedik, hogy a kivégzés ne legyen nyilvános, mert az ellenállást szülhet, de gyors legyen, és elrettentő. A kivégzések után a Fehér Rózsa mozgalom, mely éppen behálózta volna Dél-Németországot, de eljutott az északon fekvő Hamburgba is, szinte azonnal elhal. A feljelentőt nyilvánosan megünneplik az egyetemen, további szálakat fejtenek fel, embereket tartóztatnak le, végeznek ki, ítélnek el. Azért még így is akad diák, aki az egyetemen kifüggesztett Hitler-képre olajfestékkel mázolja rá: Németország első számú ellensége.. A hatalom fél, a családtagokat is megfigyelik, bebörtönzik, faggatják. A kemény mag eredetileg három, majd öt diák, Hans Scholl, Sophie Scholl, Alex Schmorell, Willie Graf és Christoph Probst, valamint az egyik professzoruk, Kurt Huber. A könyv huszonhárom fejezete nem csak a Fehér Rózsa mozgalom kilenc hónapját tárgyalja, de az 1890-es évektől felvezeti és elhelyezi az eseményeket, bemutatja a történelmi és kulturális hátteret, az előzményeket és az utóhatást. A ZDF német tévécsatorna 2005-ben arra szólította fel a nézőit, hogy szavazzanak a valaha élt legnagyobb németekre. Hans és Sophie Scholl a negyedik helyre kerültek, megelőzve Bachot, Goethét, Albert Einsteint,Willy Brandtot, Gutenberget és Bismarckot. A fiatalok szavazatai alapján ők végeztek volna az első helyen.  
Adatok
Műfaj
Történelmi
Cikkszám
9789633550434
A szerző további könyvei:
Vélemények