A városi forgatag nyüzsgő világát maga mögött hagyva Muszasi keletre utazik, hogy megismerje a harcosok útjának másik pillérét, a földművelést. Míg a csatákban a pusztítás törvénye az úr, addig békeidőben a szamuráj feladata az építés. Ezt a harcot vívja meg Muszasi, amikor ifjú tanítványával, Iorival az elemekkel is megküzdve, a meddő, kopár föld termővé fordítására vállalkozik. A szomszédos faluban mindaddig bolondnak tartják az önfejű rónint, amíg hegyi rablók nem csapnak le a falura. Muszasi ekkor ismét kezébe veszi a kardját… Josikava nemcsak a XVII. századi békeidők Japánját, a szamurájok zárt világát rajzolja meg élénk színekkel, de Muszasi személyében egy olyan életutat is elénk tár, amelyben egy fékezhetetlen ifjúból Japán leghíresebb kardvívómestere lesz.
A földművelésben szerzett tapasztalatai után Muszasi a rohamléptekkel fejlődő új főváros, Edo felé veszi az útját, ahol Tokugava sógun neves kardvívómestere, Jagjú Munenori is él. A hegyi banditákkal vívott összecsapása miatt egyre növekvő híre azonban megelőzi a fiatal rónint.
Szintén Edóban tartózkodik ekkoriban egy másik kiváló kardvívó, a népszerű, ám tudására túlságosan is büszke Szaszaki Kodzsiró, aki hírhedt kardját, a Zászlórudat egy különös kardcsiszolómesternél hagyja. Történetesen éppen annál a kardcsiszolónál, akit Muszasi is meglátogat.
A sors szeszélyéből a két rivális szamuráj útja ismét kereszteződik…