A Sárga rózsa (1892), Jókai öregkori művészetének utolérhetetlen darabja. A kisregény nem történelmi, nem romantikus időket idéz föl, témáját és figuráit a korabeli paraszti világból meríti. Szereplői nem hősök - egyszerű emberek. A mű középpontjában az egyik legbonyolultabb, még a hősöket is próbára tevő érzés, a szerelem és ennek lehetséges, nem ritkán elkerülhetetlen problémája - hűség, hűtlenség, féltékenység, vetélkedés - áll.A puszta világát és a pusztai alakokat olyan realitással rajzolja meg Jókai, amely már Móricz irányába mutat. A történet nem rendkívüli: Klári, a magyar Carmen, a gyönyörű, hűtlen és kacér lány egyszerre két legény szeretője. Az élet, a szerelem és a puszta törvényei szerint is előbb-utóbb az ilyen kapcsolat drámába torkollik. A két legény, a gulyás és a csikós a Hortobágy szokásainak megfelelően méri össze erejét: párviadal bottal, lóháton...A szerelmi háromszög ábrázolása nem újkeletű a világ- és a magyar irodalomban. A korabeli irodalomhoz és Jókai munkásságához képest viszont a Sárga rózsa meglepő nyíltsággal foglalkozik á kérdéssel, erotikus vonatkozásában a naturalizmussal érintkezik. Az emberiséggel egyidős helyzet ilyen módon történő megörökítése szokatlan az írótól. A kisregény morális igazságszolgáltatása ugyanakkor Jókai hűsége önmagához. A Sárga rózsa így összegez egy írói világot, egyúttal a 20. század új törekvése is megtalálható benne: az esztétikailag hiteles testi szerelem, az érzelmi élet bonyolultságának, ambivalenciájának ábrázolása.
