Szörényi László könyvének tárgya a magyarországi, főleg jezsuiták által megalapozott és általuk is művelt hun tárgyú, de a hun-magyar azonosságot valló történetszemléletnek megfelelően akkor honfoglalási témájúnak értelmezett epikus költészet.
…A jezsuiták 18. századi hazai történetéhez, ugyancsak kiegészítésképpen, az tartozik még, hogy a rend ebben az időben az egész hazai felsőoktatás túlnyomó részét kezében tartotta, és a harcos ellenreformáció évtizedei után – úgy a 30-as évektől kezdve – jól szervezett értelmiségi csoportként is felfogható már, amelynek körében a Rákóczi-szabadságharc után igen figyelemreméltó, roppant korszerű tendenciák kerültek előtérbe: a természettudósok és hivatásos történetírók mellett éppen azok, akik a szerző munkájában példás méltatásban részesülnek. Mindeme információk aztán messzemenően hozzájárulnak a liber gradualisok szerzői által már feltételezett közönség reális felméréséhez. Érdemes ezt szóba hozni azért is, mert a kutatásban mintha megint háttérbe szorulna a 18. századi, nálunk igen gazdag latin költészet, amely – a humanistákéhoz képest – még mindig nem kapott megfelelő méltatást: feltehetően mindig azért, mert egyesek csupán az anyanyelvi irodalom megkésett kialakulásának félreismerhetetlen és netán szégyellni való jelét látják benne, és ha ismeretessé vált is belőle egy és más, a kutatások a tématörténet vizsgálatáig még nem jutottak el, még kevésbé a műfajtörténetig.
Az 1993-ban megjelent első kiadáshoz a szerző hozzáillesztette az eltelt 25 év alatt született hasonló tematikájú írásait.