HERMANN HESSE több írást is szentelt az őt magát is komoly kihívások elé állító „művészlét” kérdéseinek, amelyekben többek között a művész és a környező világ gyakran súlyos konfliktusokkal terhes kapcsolatát boncolgatta. A Narziss és Goldmund, a Gertrud és a Klingsor utolsó nyara mellett ezek sorába tartozik a nagyjából száz éve született, 1912-13-ban írt és 1914-ben megjelent Rosshalde is, amelynek (fiktív) főhőse egy igen tehetséges, ismert és sikeres festő, Johann Veraguth.
Ekkoriban Hesse még nem kezdett el festeni, de számos festőbarátja volt – saját alkotói tapasztalatai mellett nyilván ennek is köszönhető, hogy a szerző rendkívül érzékletesen írja le, hogy mit jelent a művészi látásmód, illetve hogy mennyi öröm és mennyi kínlódás kíséri az alkotás folyamatát.
A regénybeli Veraguthnak hatalmas árat kell fizetnie művészi sikereiért: házassága tönkremegy, a festő a hatalmas rosshaldei birtok egyik, a felesége, Adele pedig a másik végében lakik, idősebbik fiuk, a bentlakásos iskolába száműzött Albert már csak ritkán látogat haza, és a házaspárt egyedül a kisebbik fiú, Pierre tartja még valamennyire együtt.
Veraguth már kizárólag a festészetnek él, és a váratlanul felbukkanó régi jó barátjával folytatott beszélgetések során arra is rádöbben, hogy művészetének legfőbb ihletője a boldogtalansága. A sors fintoraként, Veraguth csak egy súlyos szerencsétlenség árán szabadulhat e kilátástalan helyzetből, és egy új – teljesebb és boldogabb – élet reményét csak egy másik földrész, Ázsia kínálhatja fel neki.