A Mérgezett hajtűk az utóbbi évek egyik, ha nem a legszórakoztatóbb, legolvasmányosabb könyve, szinte provokálja az embert az olvasásra: olvastatja magát, de nagyon. Pedig még azt is nehéz eldönteni, hogy tulajdonképpen micsoda is ez, mit is tartunk a kezünkben valójában. A szövegek folyamatosan egyensúlyoznak a széppróza (a novella, a tárca) és az esszé határán, s hol erre, hol arra billen az egyensúly, az ún. mérleg nyelve. Igazság szerint jómagam inkább érzem közelebb e miniatűröket az epikus formákhoz, mint az értekező műfajokhoz. Cserna érzékletesen és érzékien beszél az irodalomról, legalábbis arról a szeletéről, melyen láthatóan imádattal csügg, s ez a szeretet szinte megbűvöli olvasóját, bevonja abba a körbe, amelyben nem lehet kérdés, hogy az irodalom a világ talán egyetlen figyelemre méltó jelensége. Az írói szemszögű, személyes és érzelmektől áthatott megközelítései, értelmezései nagyon gyakran telitalálatok, egyszerűen közelebb visznek egy mű vagy egy alkotói személyiség és munkássága megértéséhez, és Cserna-Szabónak ehhez néha elég egy halálpontos jelző, mint például amikor Hemingway szövegéről megjegyzi: "Ez egy barna novella..." A szöveg elementáris hatásának szinte lehetetlen ellenállni. Egy furcsa, különös, rendhagyó és kiváló (esszé-tárca)novellás kötet, és önarckép az írónak már nem kölyökkutya, hanem érett korából.