A közvetlenül a második világháború után született nemzedéknek nem adatott meg, hogy az előttük járó, az előző kisebbségi helyzetben eszmélkedő korosztályok valamennyi meghatározó egyéniségét személyesen is megismerhesse: háború, menekülés, hadifogság, hidegháború és a „román Gulág” egyaránt megtizedelte őket. Akik élve megúszták, és halálukig köztünk lehettek, azok sem tudták nyíltan áthagyományozni a tájékozódásukat megkönnyítő kisebbségi élettapasztalataikat. Vagy azért, mert megfélemlítettek voltak, vagy azért, mert az értelmiségnevelő intézményrendszerből teljesen kiszorultak. Közéjük tartozott többek között Jancsó Béla „ikertársa”, a második értelmiségi nemzedék lapját felelős szerkesztőként és kiadóként is jegyző László Dezső, akinek azért kellett kétszer is megjárnia a román Gulágot, mert tisztelői körében az Erdélyi Református Egyházkerület „rangrejtett” püspökének számított. De hivatkozik Kós Károlytól Tamási Áronig, Dávid Gyulától Németh Lászlóig igen sok nagy magyar (határon inneni és túli) íróra, szerkesztőre, de Buday György, a Szegedi Fiatalok és a szegedi tanyavilág is bemutatásra kerül bizonyos (trianoni) szempontból.
Az ő munkássságukon/levelezésükön keresztül mutatja be a Szerző a Trianon utáni erdélyi társadalmi életet.
Összességében nem annyira a művekre figyel, mint inkább hátterükre, az azokat előhívó szellemi közegre, irodalomtörténészként nem annyira az irodalom, mint az irodalom társadalomtörténete foglalkoztatja… A „határon túliság” fogalmának bizonytalansága köztudottan abban mutatkozik meg a legfélreérthetetlenebbül, hogy Erdélyből nézve Magyarország van túl a határon, mely látásmód nemcsak Trianon utáni fejlemény, hanem sok évszázados hagyományra tekint vissza. Ugyanúgy, ahogyan a történelmi „két haza” összetartozása is.
Olyan izgalmas olvasmány ez a tanulmánykötet, mint egy krimi.
Az NKA támogatásával.