Borversek, nemcsak a borról.
Egy híres erdélyi borász vers-szürete.

Ha egy borász lelkéből egy napon buzogni kezdenek a versek, biztosan mondható, hogy mindig is ott szorongtak valahol, talán egymás hegyén-hátán, értek-érlelődtek, és eljött az ideje, hogy felszínre törjenek. Olyan ez, akárcsak a bor érésének folyamata a letisztulásig, amikor végre a pohárban csilloghat a zamatos, tiszta nedű, borszakértők és borkedvelők igaz gyönyörűségére. Csávossy György István kötetének versei őszinte érzelmektől áthatottak, ihletőik az emlékek, a szeretett és tisztelt szülők elvesztésének fájdalma, a szőlőtermesztés, a borkészítés, a bor szeretete, az igazi emberi értékek megőrzésének reménye, az ifjúkori évek vagánysága és sérelmei, az Erdélyhez való ragaszkodás, az életigenlés, az istenhit. A verseket átható nosztalgia, drámaiság, lázadás, nyugtalanság, töprengés, jókedv vagy akár a játékosság magával ragadja az olvasót, a stílus változatossága, képszerűsége, élénksége könnyen befogadhatóvá teszi Csávossy sorait. S hogy mi a lényeg? A költő Epitaphium c. versében meglepően egyszerű és igaz választ kapunk erre a kérdésre:
"Elmúlás nincs, csak átmenet. Ahogy hópihe éltet sereg
rügybe rejtett szőlőszemet; ahogy lehulló szőlőlevél
a földön új életre kél, ajándékba kínálva magát;
mit éltében összegyűjtött, örökösének adja át."
E kötethez duplán illik a borral koccintók köszöntése, mustráljuk hát bátran!