Szépirodalmi, Budapest, 1972
182 oldal · puhatáblás

Az Obsidio Szigetiana, amelynek magyar címét – Szigeti veszedelem – Kazinczy Ferenc adta az eposz Az olvasónak címzett előszava alapján, Zrínyi egyetlen, életében nyomtatásban megjelent kötetében látott napvilágot Bécsben 1651 szeptemberében a költő lírai verseinek társaságában. A kötet az Adriai tengernek Syrenaia címet viseli. Az Adria, amely Magyar- és Horvátországot Itáliával köti össze, Zrínyi európai magyarságának jelképe. Előképei, mintái között nemcsak az előszavában említett Homérosz és Vergilius, hanem a modern keresztény hősi eposz mintája és legmagasabb rendű alkotása, Torquato Tasso (1544-95) A megszabadított Jeruzsálem című hőskölteménye is szerepel, és hatottak rá az olasz barokk reprezentatív költőjének, Giovan Battista Marinónak (1569-1625) lírai és kisepikai művei is, számos egyéb kisebb szerzővel együtt, akiknek művét Zrínyi forrásként használta. Merített a magyar és külföldi történetírók műveiből, a törökellenes harcokat megéneklő délszláv hősi énekekből, a magyar históriás énekek hagyományából, Balassi Bálint és Rimay költészetéből, a reformáció gazdag bibliai és hitvitázó kultúrájából, Pázmány Péter nyelvi vívmányaiból. Vallási érzülete, amely határozottan elvetette, sőt kimondottan károsnak tartotta a vallási türelmetlenséget, mély istenhiten és bibliai kultúrán alapult; mindez egyéni és megrázó módon fonódott össze a költő és politikus hazája iránti elkötelezettségével, korára, „az magyar romlásnak seculumjára" vonatkozó és egyre mélyülő hősi pesszimizmusával, magas rendű erkölcsiségével és személyes végzettudatával. Jelmondata is erre utal: Sors bona, nihil aliud – Jó szerencse, semmi más. Az ember minden dolgán lehet úr: erény, okosság, vagyon, rang, vitézség, hírnév legalább részben tőle függ, de a sors kiszámíthatatlan, szeszélyes, katasztrófával fenyegeti a legkiválóbbakat is.