A kötet waldsteini és thali Windisch-Graetz Lajos naplójegyzeteken alapuló első világháborús emlékiratát tartalmazza. A mű először német nyelven látott napvilágot 1920 szeptemberében. Politikai pályája kezdetén a herceget forradalmi–antidinasztikus érzelmű „vörös hercegnek” tartották, akiből az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása után reakciós „fekete herceg” lett. A német változatból azonnal botránykönyv vált. A benne foglalt állítások miatt ugyanis Otto Bauer osztrák szociáldemokrata politikus becsületsértési pert indított Windisch-Graetzcel szemben a bécsi büntetőtörvényszéken. A bíróság helyt adott a panaszának, és a rendőrség lefoglalta az osztrák főváros könyvkereskedéseiben található példányokat. Röviddel ezt követően Károlyi Mihály jelentette fel rágalmazásért a herceget a berlini büntetőbíróságon, és 1922-ben sikerült elérnie, hogy a berlini kiadó visszavonja a boltok polcairól a művet. A könyv német nyelvterületen történt viharos fogadtatása némileg magyarázatot adhat arra, hogy hazánkban csak magánkiadásként publikálta Windisch-Graetz e munkát. Az őszirózsás forradalom árnyékában Andrássy Svájcba küldte, hogy antantdiplomatákkal tárgyaljon a Monarchiával kötendő béke lehetőségeiről és feltételeiről. A kötet utolsó fejezete erről az útról szól, kiegészítve a szerző rövid meglátásaival a trianoni Magyarország legfőbb közgazdasági és társadalompolitikai kérdéseiről. A herceg kiküldetése nem járt, nem is járhatott sikerrel, hiszen 1918 késő őszére az antant vezető politikusainak köreiben már nem az volt a kérdés, hogy fennmaradhat-e az Osztrák–Magyar Monarchia (és annak részeként a történelmi magyar állam), hanem hogy hol húzódjanak a birodalom helyén létrejövő új államok határai.„Egy évig voltam távol hazulról. Amikor elmentem, és Károlyi hívei megkezdték ellenem hajtóvadászatukat, úgynevezett barátaim és híveim legtöbbje rövidesen az új hatalmasok táborához csatlakozott. Hisz most onnan remélhettek mindent, és nincs könnyebb, nincs közelebbfekvő érv, mint az, hogy hazafias kötelességből kell rendelkezésre állani… Később, amikor politikám, melyet annak idején folytattam, fájdalom… oly véresen igazolódott – amikor a tanácsrendszer összeomlása után fölmerült az újjászervezés lehetősége, ugyanazok az emberek, akik oly gyorsan vedlettek át Tisza bámulóiból Károlyi uszályhordozóivá, félni kezdtek, hogyha hazajövök, kellemetlen igazságok derülnének napfényre. Jelen sorokban elmondom az összeomlásnak szomorú történetét, elmondom azon beállításban, amelyet magam tapasztalhattam közvetlen közelségben.”