A századfordulót és főleg Trianont követően a magyar epikának az a vonulata, amely számot vetett a magyar sorskérdésekkel, illetve vállalkozott a „hol tévesztettünk utat?” lelkiismeret-vizsgálatára, vissza-visszatért Erdély etnikai arculata megváltozásának problémájához. Ez a látszatra demográfiai-nemzetiségi kérdéskör etikai problémává sűrűsödött az írók tollán, hiszen rendre fölvetődött az erdélyi birtokos osztály felelőssége: miért tűrte, sőt mi okból segítette, hogy a jóval olcsóbb munkaerőt képező román parasztság foglalja el a magyar földművesek helyét, melynek következtében néhány évszázad alatt a bevándorolt román ajkú népesség Erdély nagy területein többségbe került. A magyar lakosság szórványosodása a legdrámaibb módon a Mezőségben ment végbe - ennek a problémakomplexumnak és tájnak a történelmi tablóját, hatalmas etikai-emberi freskóját alkotta meg Wass Albert. A kétkötetes regény két mezőségi falu: Bölényes és Miklósdomb (azaz Vasasszentgothárd és Cege) kora középkortól az 1950-es évek második feléig terjedő krónikája. Az első kötet (Krónikás írás) a Szent István halálát követő évtizedektől, a 11. század derekától hatalmas panorámaképben idézi föl a táj történelmét és nemzedékről nemzedékre változó népéletét, elsősorban a létküzdelmeket mutatva föl, főként azt, miképp szerzett hont kardjával a magyarság Erdélyországban. Ez a nagy ívű, az első világháborúig tartó történelmi tabló jószerivel csak bevezető, előtörténeti áttekintés a második kötethez (Szemtanúság), amelynek epikus anyaga nagyrészt már az író személyes élményein, történelmi és emberi tapasztalatain alapszik, ilyenformán a maga – a magyar és arisztokrata –tanúságtétele abban a morális „perben”, amely az erdélyi magyar arisztokrácia felelősségét vizsgálja. És persze annak az eszmei mondandónak az igényes megjelenítése, hogy nem elegendő karddal megszerezni a hazát, de azt gondos és előrelátó munkával, szívós kitartással – azaz kaszával – meg is kell tartani! A feszesebb szerkezetű, valóban regény kompozíciójú rész is teljességérzetet kelt, de immár nem a történelmi sors teljességéét, hanem az emberi sorsét, hiszen fölvonultatja a mezőségi társadalom minden képviselőjét, jellemző rétegét és alakját: az arisztokratát, a hivatalnokot, a román pópát, a zsidó kereskedőt, az egyszerű embereket, románokat és magyarokat. E kötet cselekményének középpontjában Erőss Miklós gróf áll, akinek sorsát gyermekkorától az 1950-es években a románok börtönében elszenvedett haláláig követi nyomon Wass Albert – személyes formába sűrítve a kisebbségtörténelmet. (Legeza Ilona)