A legnépszerűbb német író regényfolyama címét Winnetou-ról, a „nemes vadember” európai sztereotípiájának megtestesüléséről kapta, de valódi főszereplője, a tipikus amerikai hős, aki a hosszú történetet egyes szám első személyben meséli el megismerkedésüktől az apacs főnök haláláig. Old Shatterhand az író alteregója: Charlie, a német bevándorló. Alakját May a magyar Xantus János (1825–1894) néprajzkutatóról, a Budapesti Állatkert alapító igazgatójáról formázta. A sorozat utolsó kötetében Old Shatterhand további kalandokon keresztül vívja végső harcát az igazságért. Hogy milyen véget ér a történet? Mire hőseink a Winnetou-hegyre érnek sok mélységen és szakadékon át – a lélek mélységein és szakadékain –, a gyilkos talán megbűnhődik végre. "… De aki megáll a Gros-Ventre-hegyek között, a Metsur-folyónál, az apacs síremléke előtt, az így szól magában: – Itt nyugszik Winnetou. vörös ember volt, de nagy ember! És valamikor majd igazságosan gondolkodó és érző emberek fognak élni a nyugat hegyein és szavannáin, és azt mondják: – Itt nyugszik a vörös népfaj. Nem lett naggyá, mert nem lehetett!"
"Bíbor lángok gyúltak ki az égen, melyet nemsokára alkonyi bengálfény öntött el, azután minden teljes sötétségbe borult. Winnetou komor arccal bámult a felhőkre. -Mire gondol testvérem? - kérdeztem tőle. -Az én napon is leáldozott - felelte szomorúan. -Még sohasem beszéltél így, Winnetou. -Mert még sohasem éreztem azt, amit most. Szárnyak suhogását hallom... sötét szárnyak suhogását."
Galambos Péter (Galamb) előadásában