A színháztörténet modernitást lezáró műve, amely a színházat még Isten-kérdésnek fogja fel, minden bizonnyal Samuel Beckett Godot-ra várva című drámája, amely A játszma vége tökéletessé csiszolt metafizikai sakkjátékszínházban teljesedik be. A drámairodalom Beckett után szakít ugyan a több évezredes metafizikai genealógiával, de nem a színház; több olyan alkotót ismerünk ugyanis - Jeles András, Silviu Purcărete, Romeo Castellucci -, akik a theatrum theologicum bűvkörében alkotnak: számukra a színházi előadás a létezés kozmikus kérdéseinek a közösségi rítusa. Amennyiben a színház az ember testi tapasztalatainak a tárháza (régebbi kifejezéssel: élettár), a theatrum theologicum nem egyéb, mint az Isten-gondolatok és Isten-vesztések, a megváltás és a saját életünkkel való kiengesztelődés, valamint a történelem fogságába zuhant kozmosz fölvetésének a közösségi tere. Könyvünk nem a theatrum theologicum monografikus kifejtése, hanem a fogalom megnyitása. Nyilvános, de semmiképpen sem magányos útkeresés.
VISKY ANDRÁS József Attila-, Szép Ernő- és Károli Gáspár-díjas író, dramaturg, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem színházelmélet- és dramaturgiaprofesszora, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, valamint több tengerentúli egyetem vendégtanára. 2008-tól a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője, 2016-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. Darabjait magyar, európai és amerikai színházak tartják műsoron. Kutatási területe a rituális színház, kortárs dramaturgia, valamint a színházelmélet és a praxis viszonya. Munkásságáról 2017-ben tanulmányokat és három drámát tartalmazó könyv jelent meg Angliában, András Visky's Barrack Dramaturgy. Memories of the Body címmel.