Dovin, Budapest, 1990
168 oldal · puhatáblás

Vándor Györgyi a Rajk-pernek azon áldozatai közé tartozik, akik nem egyszerűen büntetőjogi, vagy politikai értelemben voltak ártatlanok, hanem emberi gyanútlanságuk tekintetében is. Amikor a huszonéves diáklány bekerült a Nagy Koncepció húsdarálójába, a politikához xaupán az otthonról magával hozott szociáldemokrata, antifasiszta érzelmi elkötelezettség kapcsolta. Hitt azokban az emberekben, akiket az utóbb önmagukat vádló roncsokként, vagy fogolytársakként látott viszont. A néhány perces kikényszerített tanúvallomást követő börtönévek, amelyeket részben magánzárkában töltött, Vándor Györgyinek mind az életét, mind pedig írói életművét meghatározták.
Az 1956-os rehabilitáció után egy ideig bízott abban. hogy a vele és körülötte történtekről nyíltan beszélhet. Ebben a reményben nyújtotta be jelen könyv kéziratát 1961-ben a Magvető Könyvkiadóhoz. Az akkori cenzurális viszonyok mellett azonban „A rémület éjszakái” nem jelenhetett meg Magyarországon. Talán ez a körülmény is közrejátszott abban, hogy a szerző 1970-ben Nyugatra települt, s azóta Bécsben tevékenykedik szabadfoglalkozású íróként. Ez utóbbi pályát különben még a régi Népszava szerkesztőségében kezdte.
A könyv olvasatán – amely 1974-ben jelent meg Münchenben, másodszor pedig 1984-ben, ugyanott – az ember kissé csodálkozik az akkora cenzúra félelmein. „A rémület éjszakái”-ból elsősorban egy lélek belső történéseit ismerhetjük meg, azt, hogyan regenerálja önmagát szüntelenül a reménytelenség és elszigeteltség legsötétebb bugyraiban. Védekezésül képzelőerejét mozgósítja, a gyermek- és ifjúkor emlékképeit hívja elő, szeretett arcokat idéz meg, verseket, drámarészleteket recitál önmagának és társainak. Változatok a túlélésre, mondhatnánk, s ez a túlélés sikerült.
Ennek a könyvnek bizonyítéka ez az érzékeny lélekkel megírt könyv, még akkor is, ha idehaza későn jelenik meg, s ha – magyar paradoxon – némely egykori tettesek előbb jutottak szóhoz, mint némyel egykori áldozatok.