„Deodatus nem én vagyok. Még csak nem is hasonlít rám, ami magamra nézve nem feltétlenül előnyös. Fondorlatos bárgyúság lenne bármiféle önéletrajzi kulcsot sejtetni, mert nincs ilyen. Deodatus az én ürügyem a szeretetre. Annak kimondására és elhallgattatására, hogy tartozni kell valahová, és jó tudni, hol van ez. A megérkezés távolról sem térérzés, hanem viszonyítási pont: a szív földrajza. Olyan könyvet szerettem volna írni, amelynek lapjaira az emberek odaképzelhetik saját életük valaha volt és majdani történéseit. Olyan könyvet, amelynek sorai közt, akár otthon a gesztenyefasorban, elődök és utódok sétálgatnak karonfogva, ismerősként köszöntik a szembejövőket, és a szabadság derűje árad belőlük.” – Turczi István