Magvető, Budapest, 1967
150 oldal

Tornai József a kötetéről:
Hiába is tagadnám: a költészet ma az a pucér ember, akit fokról fokra fosztottak ki mindenéből. Még a zokniját, ingét is lehúzták. A vallások már réges-régen elszedtek tőle bizonyos világmagyarázatokat, a filozófia az elvont gondolkodást, a természettudomány az ismeretek fölfedezését; a regény meg a film a mesét; az újságok, a képeslapok a napi politikai izgalmat. A veszteség óriási, de nem jóvátehetetlen. Elpusztulhat ez a ruhátlan szegénylegény a televízió, az autó, az űrutazás világában? Nem! Sőt, azt hiszem, éppen csupaszságából farag fegyvert magának. Nincs mása, mint folyton érzékeny személyessége: dühe, türelme, csodálkozása, irgalmatlan gondolatai.

A költészet még inkább, mint valaha, az az alapvető emberi megrendülés, amit mindnyájan átélünk, de csak ritkán tudunk kimondani. A versnek olyannak kell lennie, mint mikor kőbe harapunk. Ugyanaz az út: a valóságtól a versig – az élő fától a kőszénig! A vers megrázkódtatás. Hogy írja Ady Juhász Gyulának? „Ott fent, a nagy intellektus bércén, vágja magát a földre bátran. Rúgjon, ordítson, reszkessen, kísérteteket lásson, gügyögjön, bocsássa, ejtse vissza magát a mi gyerekkorunkba… A vívódó, nagy intellektussal porban fetrengő gyermek-lelkiállapotba hulló talentum: ez az igazi lírikus.”

20. század Balassi Bálint-emlékkard Kossuth-díj magyar nyelvű magyar szerző vers