" 2008–2009-ben a cigánygyilkosságok tettesei úgy látogattak el a szegénység gócpontjaira, hogy igazán körül se néztek: jöttek, láttak, lőttek. A megbüntetendő falvakat átgondoltan választották ki, de a házat már nem. Amit Molotov-koktéljaikkal és puskáikkal műveltek, olyan volt, mint valamiféle morbid „cigány rulett”: ér, akit ér. Közvetlenül a merényletek után – akadtak köztük „kakukktojások” is – sokféle helyszínrajz készült rendőrségi és újságírói eszközökkel, de csak kevés hatolt a konfliktusok mélyére, a szomszédságba, a házfalak mögé, hogy igazán árnyalt képet mutasson fel. Mint a kötetbe foglalt tizenegy, szépirodalmi igényű riport, melyek korhű ábrázolásában még benne van a rejtély.<i>– Mondd, a Piroskától az összes befőttet elvitték? Az őszibarackot is?– Az őszibarackot is.– Pedig az volt a legfinomabb.– Ilyesmi nem fordulhatott volna elő Rákosi alatt.*– Ahogy feküdtek a földön majdnem ruhátlan! Azt hittem, sokkot kaptak, el vannak ájulva, rá is szóltam a rendőrre: „Takarjátok már be, megfáznak!” A rendőr meg mondja: „Meg vannak halva.” […] Egy másik meg azt mondta: „Bedobták a Molotov-koktélt, nehogy megfagyjanak.”*– Nekem ájulásom van, nem emlékszek semmire. A férjem ótotta a tüzet. Az segélt neki, aki most bent van. Elkapta a láng a függönyt. Gyönyörű szép függönyünk volt, fényes, zöld. A szőnyeg is milyen szép volt. Tiszta piros! Lángolt a ház!*– Nincs itt semmi probléma a faluban, csak tudni kell a cigányokkal bánni. A cigány az olyan, mint a kutya. Nem elfutni előle, nem hátat fordítani, hanem szorítani, mindig beljebb menni.*Még egy utolsó imára mindenki odadermed. Azokért, akik nincsenek itt. Aki baltával a lábába vágott, akit meglőttek, és akinek elfagytak az ujjai.*– Nem maga a gyilkos?</i>"