A Hollóidő a történelmi regényeknek abban a sorában áll, amelyik a Mohács utáni időkhöz, a hódoltság történelmi élményéhez mint a magyar nemzettudat lényegi eleméhez kapcsolódik. Szerkezete két "könyvre" épül, két, egymástól távoli színtérrel és előadásmódjában különböző elbeszélővel. Az első központi színhelye egy falu, benne a magyar reformáció legnagyobb alakjáról, az európai hírű teológusról, Szegedi Kis Istvánról mintázott tiszteletessel, Terebi Lukáccsal, íródeák apródjával, Tentással, akinek feladata lejegyezni gazdájának az iskolamesterrel, Fortuna Illéssel folytatott disputáit. A morális célzatú elmélkedések a parókián folynak, amely mint az amoralitás fészke jelenik meg: a nőszemélyek nem csak szószólói, de gyakorlói is a szabad szerelemnek. A mesternek az Erdély iránt való vonzalma erős: "Kurva kicsi ország, élni való hely, emberre szabott", mondja, s hogy "az erdélyieket sose lehet kiszámítani... Ha száz esztendeig élsz közöttük, akkor sem igazodsz el rajtuk". Tentás mágikus-boszorkányos képességeivel, főleg a szemverés, az igézet" tudományával" tűnik ki: ezáltal, így tudja kiszabadítani a törökök fogságába került papot. Mint mesélő is varázslatos: a reveki legények, miután elsajátították tőle a hadviselés fortélyait, álmélkodnak "világgá csábító történetein". A második "könyv" hősei ők, közülük való, őket képviseli az elbeszélő is, miután Fortuna beszerezte őket katonának, különleges feladattal: az ellenség helyett a szövetséges hadakat kell felderíteniük. Kémkedésük során gyanúba keverednek, ráismernek a más nevet viselő Tentásra, aki nem fedi fel kilétét. Hovatovább az nyomasztja őket, hogy "már magunk sem tudtuk, valójában kik és mik vagyunk", azt meg végképp nem, "a világnak mely táján vagyunk". A törökökkel vívott csata után a levágott fejeket piramisokba rakják, a legtetejére "Tentás" a Fortunáét emeli, majd lépdel "a holtakkal terített végesség felé". Az iskolamester korábban játékos-ugrató keserűséggel szólt a reformációról: "amennyit ez a keresztény világot szétmorzsoló újhites törekedés gyengített rajtunk, arra a barbárnak öt ármádiája sem lett volna elég", s e "magunkemésztő széthúzást" tapasztalván a török "aranyba foglalhatná Luther meg Calvinus nevét".