Magvető, Budapest, 1979
350 oldal

"Jó néhány évvel ezelőtt régi brassói orvos barátom, Grossberg Manó dr. adta kezembe "idősebb" Szeli József Elsőbben 23-dik Esztendeig Brassai, azután 6-ik Esztendeig Hosszúfalusi, és már 8-dik Esztendeig Szész-Sombori méltatlan Egyházi Szolga, vagyis evangélikus lelkész Trombita-Szó című könyvét, mely előljáró beszédének tanúsága szerint az 1756-ban Brassót is végigpusztító pestis ideje alatt elmondott prédikációit tartalmazta. Az egyházi szónoklatok nem sokat érdekeltek. Gondolataimban azonban egyre vissza-visszatért annak a magyar értelmiségi elhivatottságú embernek alakja, akinek a Mária Terézia korabeli Erdélyben kellett szembenéznie nem csupán a történelmi korszak mostohaságával, de a városát s még inkább sorstársait fenyegető járvány veszedelmeivel. A korabeli történeti források, az idevonatkozó irodalom, az orvosi munkák tanulmányozása közben ez az alak mindjobban önállósult, mindinkább megteremtette nem csupán saját jellemét, de a maga életrajzát, környezetét és történetét. Olyannyira, hogy végezetül teljesen elszakadt eredeti sugalló forrásától. Még nevét is megváltoztatta, csupán hangzásban utalt az egykori tiszteletre méltó egyházi szolgára, és könyvének is csupán külsőségeit vette át. Nyugodtan állíthatom, hogy ha idős Szeli József váratlanul föltámadna, semmi módon sem találná fel magát a regénybeli Szüle Istvánban, sőt – ismervén az emberi természetet – hírlapi nyilatkozatban tagadna meg vele minden lehető közösséget. Teljes joggal. Regényem ugyanis nem róla szól, hanem erről az én képzelet segélyével megalkotott alakomról vagy hősömről. És természetesen arról a különös korról, amely a régi szabadságharcok múltával és a felvilágosodás korának még messzi pirkadása előtt Descartes eszméinek segélyével igyekezett erőt gyűjteni és megőrizni magát a jövendőnek."