Kriterion, Bukarest, 1978
394 oldal · keménytáblás

Ebben a könyvben szó esik Shakespeare-ről – Goethéről, Dosztojevszkijről már nem; szó esik Coleridge-ről – Homéroszról, Dantéról, Aranyról már nem. Húsz éven át szorgalmasan körmölt esszéim, bírálataim, megemlékezéseim kevés kivétellel mind megrendelésre készültek, tárgyukat tehát sohasem személyes preferenciáim, mindig csak a szerkesztői igények határozták meg. Most, az anyag összegyűjtése során derült ki: legkedvesebb szerzőimről, festőimről, szobrászaimról, akiket naponta olvasok-emlegetek (köztük nagyra becsült kortársaimról, jóbarátaimról) soha egy sort sem írtam, vagy ha írtam is, hát nem olyan színvonalon, hogy könyvemben helyet kaphassanak. Kérem az olvasót, se jelenlétünkben, se hiányukban nem lásson értékítéletet.
Rendelésre készült írások ezek, tárgyukat többnyire az elvárás szabta meg, tartalmukban viszont legkevésbé épp az elvárást engedtem érvényre jutni. Tartalmuk, remélem, csak az enyém. Becsvágyam az volt, hogy mindenkit és mindent, amit szemügyre veszek, belülről értsek meg, a maga mértékével mérjek; senkire és semmire ne alkalmazzak idegen mércét. Mert persze könnyű elmarasztalni – milyen példát is mondjak? – Nagy Istvánt Joyce és Joyce-ot Nagy István álláspontjáról. Arra gyanakszom, hogy ennek az elvnek nem mindig sikerült eleget tennem. Ítéleteimben mindig (és óhatatlanul) érvényesültek saját szempontjaim is; némely íróról, festőről, jelenségről éppenséggel csak azt sikerült elmondanom, amit nekem jelent. Kivált azóta van ez így, amióta korunk kultúrtörténetének jól ismert tényei, mozzanatai valamiféle mozaikká, egységes és jelentéses ábrává rendeződtek el tudatomban – azóta bizony mindent és mindenkit ehhez a képzeletbeli ábrához mérek. Mondhatni rögeszmémmé vált ez az ábra; az olvasónak kell megítélnie, indokoltan alakult-e ki bennem, használható-e, érvényes-e.
A régebbi szövegeken végzett stiláris és terminológiai változtatásokért, húzásokért, áthidalásokért, összevonásokért szíves elnézést kérek.
Székely János