Officina Nova, Budapest, 1988
222 oldal · keménytáblás

A könyv szerzője – aki sokáig vívódott a gondolattal, ne válasszon-e valami jól hangzó álnevet, mint, mondjuk, Andreas Siculus, tekintettel a téma frivol és komolyan veendő kritikushoz vagy, pláne, művelődéstörténészhez netán méltatlan voltára – inteni szeretné az olvasót.
A választott cím: A szerelem krónikája. A krónika a történetírás középkori műfaja – történelem anekdotákkal, pletykákkal, különösebben mély, filozofikus koncepció nélkül. „A fele sem tudomány”, mondhatnánk Móra Ferenccel. Aki tehát olyan igazi tudományt szeretne, azt kérem, ki se nyissa a könyvet.
Azután ott a szerelem. Ez bizony sok mindent jelenthet magyarul. Éterit is, meg pont fordítva. Mondhatnám, izé… izélésről – is – szó van ebben a könyvben. Tudom, hogy ez egyeseket felháborít. Tisztelem nézetüket. Kérem mindazokat, akik nem dolgozták fel magukban azt a tényt, hogy valamennyiünk földi léte szoros kapcsolatban van két ember közös örömével, ne lapozzák fel e könyvet. Nehogy szemük megbotránkozzék, mondjuk, az indiai mesterek szobrain vagy Rembrandt némely rézkarcán.
El ne felejtsem: a képek többnyire az efféle „pornográf mesterektől” származnak, mint az említett Rembrandt úr, no meg Fragonard, Courbet… És a versek szerzői közt sincs ott a hírhedt Lőwy Árpád – tőle prózát közlünk –, csak Ovidius, Janus Pannonius, Verlaine és hasonlók. Aki tehát nem szereti, ha úgynevezett magas kultúrával nyaggatják, annak se javaslom A szerelem krónikáját.
Ám akik nem tartoznak a fenti olvasótípusba, azoknak annyi gyönyörűséget kívánok ehhez a könyvhöz, amennyit magam leltem megírásában.
Székely András