A gyermek megriad a hangos zajoktól, menekül az erős fény elől. Szúrja a pulóver, szorítja a zokni. Nem viseli el, ha piszkos lesz a keze. Zsúfoltabb helyeken szorongani kezd. Gyakran óriási érzelmi reakciókat ad kisebb ingerekre is, túlterhelődik és „összeomlik”.
De éppenséggel az is lehet, hogy hangos zajokra vagy erősebb érintésre sem reagál, nem veszi észre a sérüléseket, és azt sem, ha másnak fájdalmat okoz. Százszor kell szólni, hogy odafigyeljen. Egyensúlyzavarokkal küzd, ügyetlenkedik.
Vagy éppen állandó mozgásban van, kényszeresen ficereg-mocorog, ugrál, fut, forog. Folyton matat, igyekszik megérinteni tárgyakat vagy embereket, mert szenzoros ingereket keres. Durván játszik, vagy nekimegy dolgoknak, ordít, hangos zajokat kelt.
A felgyorsult élet egyik kedvezőtlen mellékterméke a szenzoros feldolgozási zavar. A könyvünkben szereplő borz, Mellimolli is erősen „szenzoros". Baj, ha fúj a szél, ha a szőréhez ér egy ágacska, ha a szemébe süt a nap, vagy az ebédre feltálalt giliszta nem elég hosszú/rövid. A sok-sok jaj és baj közepette megjelenik régi ismerősünk, Vulpi, a róka, aki már sokat tornázott, és van tapasztalata abban, hogy egy-egy gyakorlatnak milyen kedvező hatása lehet az életre.
Vulpi egyezséget ajánl: ő elmond egy mókás versikét, és ha Mellimolli elmosolyodik, akkor meg kell csinálnia három gyakorlatot. Hogy ebből mi lesz? Rötyögés, kacagás és hahotázás! Végül nemcsak Vulpi mondókáit szereti meg Mellimolli, hanem a tornázást is, s közben észre sem veszi, hogy már nem zavarja a napsugár, az avar szaga, a bogarak vagy a szél.
Ez a különleges könyv nemcsak szórakoztat, hanem segít a gyermekek szenzoros feldolgozási zavarainak enyhítésében is. Stephens-Sarlós Erzsébet mozgásfejlesztő meséjét és szellemes versikéit Paksi Veronika illusztrációja színesíti, a gyakorlatok leírását pedig Kecseti Zsolt grafikái teszik szemléletessé.
