Stephen King pályája kezdete óta igazi mestere nemcsak a lebilincselő regényeknek, hanem a rövidebb prózai műfajoknak is. Ennek ellenére jóval ritkábban van lehetőségünk a lélek sötét mélységeiről sűrített formában nyilatkozó, a borzongás klasszikusait megidéző írásait olvasni. Most viszont egy rendkívüli gyűjteményt ad közre, tizenkét olyan novellával, amelyek nagyobb része egészen új – sőt van, ami még soha nem jelent meg –, és kétségtelenül a legjobbak között fogjuk majd emlegetni őket.
„Csak sötéten szereted? Jó. Én is” – írja az utószóban, és a tizenkét elbeszélés valóban az élet sötétebb oldalát tárja fel, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. Ugyanolyan tartalmasak, lebilincselőek, ugyanúgy súlyos traumákat dolgoznak fel, és hatalmas élmény olvasni őket, akár a regényeit. A nagy sikerű Cujo folytatásaként íródott „Csörgőkígyók” a gyászoló özvegy férfiról szól, aki Floridába utazik pihenőre, de ahelyett váratlan örökséget kap, miközben rejtélyes kígyótámadások áldozataira derül fény. A „Két tehetséges suttyó” azt a régóta rejtegetett titkot tárja fel, hogyan szerezték meg tudásukat a címadó férfiak egy különös erdei kiruccanás során. A „Danny Coughlin rossz álmá”-ban több tucat ember élete fordul fel, miközben Danny csak egy gyilkosság áldozatát akarta bejelenteni a rendőrségen egy rémálom hatására. „Az Álmodók” című írásban egy hallgatag vietnámi állatorvos válaszol egy álláshirdetésre, és megtudja, hogy az univerzumnak vannak olyan szegletei, amelyek legjobb, ha feltáratlanul maradnak. „A Válaszember” azt pedzegeti, hogy vajon az előrelátás jó szerencsét vagy rosszat jelent-e, és arra emlékeztet, hogy az elviselhetetlen tragédiák sújtotta élet mégis mindig értelmes lehet. És még sorolhatnánk a változatos ötleteket. Elbeszélések a sorsról, a halandóságról, a szerencséről, a jelenkorról és a valóság gyűrődéseiről, melyekben bármi megtörténhet.
King azon képessége, hogy egyszerre döbbentse és rémítse meg olvasóját, illetve hozzon vigaszt neki, továbbra is felülmúlhatatlan. Saját bevallása szerint azért ír, mert általa „magunk mögött hagyhatjuk a hétköznapi életet”, és az olvasó biztos lehet abban, hogy a Csak sötéten szereted lapjain újra és újra érezni fogja ezt az örömet.
