Európa, Budapest, 1990
320 oldal · puhatáblás · Fordította: Makai Tóth Mária

A „bolygó” vagy „örök” zsidó ősrégi alakja az európai legendakincsnek. A középkor óta fel-felbukkan vásári ponyvákban, népi hiedelmekben és persze az irodalomban is. A kereszthordozó Jézust küszöbéről elkergető és ezért az Utolsó Ítéletig vándorlásra kárhoztatott jeruzsálemi varga, Ahasvérus a hagyomány szerint minden száz évben megfiatalodik. Legújabb „életét” ezúttal Stefan Heymnek köszönheti aki Dávid király krónikása után őt választotta 1980-ban írt szellemes-keserű történelmi parabolájának hőséül. Ám mindjárt több alakban is szerepelteti a több idősíkon játszódó könyvben: az egyik történet a reformáció korában játszódik, amikor is Eitzen, Schleswig-Holstein első szuperindense összeakad Wittenbergában a Bolygó Zsidóval, aki borsot tör az orra alá: lecsapja kezéről a kívánatos Margriet leányasszonyt. Nem csoda ha az ifjú teológusnak ezek után leghőbb vágya megtéríteni vagy ha nem megy: példásan megfenyíteni a konok zsidókat. Szándéka ideológiai alapjául a „jó Martinus Luther doktor” egyes antiszemita írásai szolgálnak. Ahasvérus egy másik alakja a korunkban él és cipőboltja van Jeruzsálemben – legalábbis ezt írja dr. Leuchtentrager, a Héber Egyetem professzora levelezőpartnerének, dr Beifussnak, aki a berlini Tudományos Ateizmuskutató Intézet munkatársa. Az „Ahasvérus kérdést” tárgyaló levelezésből az Illetékes Hatóság tilalma ellenére személyes látogatás lesz, s így történik hogy az ízig-vérig ateista Beifusst a végén elviszi az…