Magvető, Budapest, 1984
530 oldal · keménytáblás
Simonffy Andrást a fiatal prózaíró nemzedék egyik legmarkánsabb alakjaként ismerhette meg az olvasó. Novelláiban, hangjátékaiban és filmjeiben általában nemzedéke útkeresését fogalmazta meg szűkszavú realizmussal vagy groteszk hangvétellel. Új könyve merőben más témát dolgoz föl merőben más hangnemben: a II. világháborús magyar szereplést, az átállás nehézségeinek a körülményeit s mindezek máig ható következményeit. Simonffy nem történészként, de kordokumentumok és történeti munkák idézésével eleveníti föl azokat az eseményeket, melyeknek apja is aktív részese volt.
Simonffy-Tóth Ernő ugyanis, az egykori vezérkari őrnagy a Magyar Front küldötteként Moszkvába repült 1944 novemberében, hogy tárgyalásokat kezdjen más hivatalos és félhivatalos küldöttek társaságában a fegyverszünetről, az újjászervezendő és a németekkel szembeforduló magyar hadsereg fölállításáról.
A múltat most apa és fia együtt faggatja: egyikük emlékezőn, másikuk örökösként. A cél mindkettőjük számára azonos: az igazsághoz híven tisztázni a történteket, igazságot szolgáltatni és figyelmeztetni.
