Tolna megyei Tanács V.B. Művelődésügyi Osztály, Szekszárd, 1972
278 oldal · keménytáblás

Megyénk sokszínű népi és nemzetiségi kultúráját új és eredeti színnel gazdagítja a kötetünkben élő fafaragó, festékest szövő, hímző székelység sajátos kultúrája. Harminc éve tértek haza Bukovinából, a kétszáz éves számkivetésből, akiket a madéfalvai veszedelem szakított el hazájuktól. Hazatérésüket a II. világháború népeket mozgató földrengése tette lehetővé. A háború befejezése után Tolna és a környező megyékben vertek gyökeret, megszeretve ezt a földet és az itt élő népeket. Gyorsan bekapcsolódtak az országépítő munkába a társadalom minden területén. A fiatalok összeházasodtak az itt élő nép fiataljaival. Ápolják ősi kultúrájukat. Iskoláztatják, taníttatják gyermekeiket. Szorgalmasan dolgoznak az üzemekben, földeken, a hivatalokban, a kórházakban, a kereskedelemben, hogy méltó dolgozótársai legyenek a környék ősi lakosságának a népi, nemzeti egység megteremtésében. Ideje tehát, hogy Tolna – ahol zömében élnek – és a szomszédos megyék lakossága közelebbről is megismerje a székelység e kis csoportját, amelyet korábban meg nem érdemelt vádak is értek. Hiányát éreztük eddig egy nagyobb átfogó munkának, amely összegyűjtené és rendszerbe foglalná e népcsoport 200 éves bujdosásának és hazatérésének történetét. Mindennapi életének, szokásainak, hagyományainak, dalainak az idegen behatások és a magáramaradottság folytán sajátos módon való fejlődését.

Úgy vélem, hogy Sebestyén Ádám a „Sebestyén Gyula” emlékérem tulajdonosa, kiváló gyűjtő, több pályadíj nyertese, „A bukovinai andrásfalvi székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig” címmel megjelenő háromkötetes munkája ezt a hiányt pótolja. A szerző munkájában szülőfalujáról, Andrásfalváról ír, de a sorok között az egész bukovinai székelység – Hadikfalva, Istensegíts, Fogadjisten és Józseffalva községek – történelme, kultúrája, hagyománya, népszokása is átvonul az olvasó szeme előtt. Munkájával a bukovinai székelység sorsáról adott számot, nemcsak az érdeklődő olvasónak, hanem Övéinek is. Sebestyén Ádám munkája bevezetésében egyszerű embernek vallja magát, aki gyermekkora óta jegyezgette a dalokat, a népszokásokat, meséket. Később tudatos gyűjtőként, ahogy ő mondja; a földön, a cséplőgép és a kombájn mellett pihenő emberek beszélgetéseit figyelve gyűjtötte össze könyvének anyagát. Ez a kitartó munka, a nép szeretete, a néppel való együttélés, együttérzés nevelte és tette alkalmassá arra, hogy ezt a tudományos közvélemény előtt is elismert monográfiát megírhatta. Munkájával nemcsak saját népe, az érdeklődő emberek, hanem a tudomány számára is jelentős munkát alkotott.
Csajbók Kálmán előszava