Szépirodalmi, Budapest, 1984
266 oldal · keménytáblás

"Ez az írás a színészekről szól. Pontosabban: a színészetről. Az alcím – a „színésznőkönyv” – azonban mintha a kétnemű világnak csupán egyik felére akarná korlátozni a témát. Azonnal el kell oszlatnom a gyanút: nem tartozom és nem is vonzódom semmiféle feminista mozgalomhoz, és korántsem emancipációs indulatok késztetek e könyv megírására. Igaz, a Találkozások lapjain kizárólag nők szólalnak meg – de a férfivilág állandó pszichikai jelenlétében. Azért akartam, hogy asszonytársaim kerüljenek premier plánba, mert olyan emberi kapcsolatokat – találkozásokat – szerettem volna megvizsgálni és ábrázolni, melyeket nem a szexualitás határoz meg… A „női közeget” akár saját magamon is tanulmányozhattam volna – a „színésznek lenni” állapotát azonban csakis vonzalmam „tárgyain”. Be kell vallanom: a színészek mindenkinél jobban érdekelnek. Pontosabban: egy bizonyos fajtájuk. Azok, akiknek nem „mesterségük” a színészet, s még csak nem is hivatásuk, hanem az élet megélésének egyedül lehetséges módja. Számukra a színház teszi lehetővé a kommunikációt – ám ez a kommunikáció lényegesen intenzívebb annál, amivel a nem színész kénytelen beérni… S most mindezek előrebocsátása után figyelmeztetni szeretném az olvasót, mi mindent ne várjon e könyvtől. Kézbe se vegye, ha egy ország vagy nemzet, bármilyen város vagy társadalmi réteg objektív rajzát szeretné kiolvasni belőle. Semmiféle színtársulat elé nem tartottam tükröt. Sőt a színpadi produkciók és a színészi játék kritikai elemzéséről is lemondtam. Sikamlós színésztörténetekért sem érdemes végiglapozni a regényemet. A Találkozások sztorija aszketikusan vékony: úgy éreztem, a regényesség elvonta volna a figyelmemet a lényegesről…"