SZEPES MÁRTON: NA DE MI KÖZÜK EHHEZ AZ ISTENEKNEK?

Engem Kócosnak hívnak, és fogadni merek, hogy ön is gúnyosan mosolyog a rendíthetetlen hősökön, akik hirtelen nyert erejükkel makacskodnak a világ megmentéséért! Sőt bizonyos vagyok abban, hogy ön­nek is elege van már a magasztos esti mesékből, amik­ben tündék és törpök dalolászva harcolnak a gonosz ellen. Egyáltalán miért kezdődnek úgy a mesék, hogy egyszer volt, hol nem volt? Most volt vagy nem volt?Na, ezért találkoztunk össze.Én nem vagyok sem nemes lelkű harcos, sem erő­től duzzadó hős. Én csak nyugalomra vágyom, lehe­tőleg minél távolabb mindenkitől. És teszek is érte, hogy elérjem. De ön szerint ezt hagyják? Amikor az ember végre jó úton járna, akkor alaposan keresztbe tesznek neki. Hogy kik? A gonosz küldöttei? Ugyan már! Van itt minden, csak gonosz nincs: bálna, kecske, tolvaj, amit akar. Ezért kell szépen, csendben intézni a dolgokat. Nem kell hősködni, nem kell okoskodni. Az akadályt pedig nem leküzdeni kell, hanem kikerülni. Hősködjenek mások!De térjünk a lényegre. Sikerül nyugalomra ta­lálnom? Döntse el ön a saját belátása szerint! Egyet azonban ígérhetek: nem kezdem a történetet „egyszer volt, hol nem volt”-tal.Nézze csak meg!