NÉMA HADSEREG
LEGSZÍNESEBB doni napló,ahol a képek életre kelnek.

Néma Hadsereg Wágner Levente (1897–1977) I. világháborús veterán, tartalékos mérnök hadnagy hiteles doni naplója, aki SAS - behívóval a 205. munkavezető törzsével és kb. 400 fő zsidó munkaszolgálatossal utazik a hadszíntérre. A napló az 1942. szeptember 8-tól 1943. február 19-ig tartó időszakot tárja az olvasó elé. A 120 db - kiváló állapotban digitalizált, és retusált – eddig sehol nem publikált színes fénykép segítségével megelevenednek nemcsak a szenvedéssel teli mindennapok, hanem az élni akarás is.
A napló 45 év lappangás után került elő. A könyv egy megrázó haditudósítás arról, hogyan tudja az ember a legnyomorúságosabb körülmények között is megtalálni a túléléshez szükséges hitet, és reményt.
Az olvasók nagypapám izgalmas beszámolóiból megismerhetik azokat a doni eseményeket, és azt a földbe vájt világot, amelyek eddig kevéssé voltak ismertek. A színes fotókat nézve szinte megérinti az olvasókat a Don folyó felől érkező, csontig hatoló hideg szél. Vagy a kiégett épületeket látva megérezhetik a füst szagát.
A naplót olvasva és a fényképeket látva szemünk elé tárul egy eddig még nem ismert világ. Hisz ez előtt a napló előtt nem volt olyan képes beszámoló, mely ennyire pontosan nyomon követhetővé tette volna azon katonák mindennapjait, akik az utak járhatóvá tételén, a haditechnika tárolásán és a téli szálláshelyek kialakításán fáradoztak.
A haditudósítókat megszégyenítő precizitással megírt napló kézzelfogható közelségbe hozza a nyolcvankét évvel ezelőtti történéseket, és segít azokat megérteni. Wágner Levente , vagy ahogyan barátai hívták Lóci, mindenben megtalálta a szépet, ami feledtetni tudta a borzalmakat. A hazulról kapott egy kilogrammos csomagban, a „bennszülöttek” apró kedvességeiben, a táj szépségében, a cári időket idéző ortodox templomokban vagy a korabeli szovjet haditechnika újításaiban. Sose hagyta el magát, még ott kint is tanult.
Lóci gyorsírással írt le mindent, és évekkel később itthon gépelte le a naplót, melyet mi változatlan formában adunk közre. Az eredeti napló színes fényképeket nem tartalmazott, sem hadtörténeti dokumentumokat, sem térképeket. Ezeket már mi készítettük el. Amivel még izgalmasabbá, és jobban érthetővé váltak a nyolcvankét évvel ezelőtti történések.
A naplóban leírtak főbb adatai: 5390 megtett kilométer, ebből 4140 km vasúton, kb. 900 km teherautón, kb. 350 km gyalogosan. 76 helység, a 156 nap alatt számos életveszélyes helyzet. A leghidegebb napon –42 o C.
Ajánlom ez a könyvet azoknak is, akiknek a családjában voltak ilyen névtelen hősök. Ők a doni borzalmakat túlélve évtizedekig senkivel sem beszélhettek azokról a traumatikus eseményekről, melyeket ott átéltek. Legyen ez a könyv egy főhajtás előttük – hiszen 1972-ig büntetendő cselekmény volt pusztán a „doni csata” megemlítése is.
Jó olvasást kívánok ehhez a nem mindennapi könyvhöz, és tisztelet a hősöknek. Mert ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak!

Rózsahegyi Barnabás