A kényszerbetegség tünetei furcsák, érthetetlenek és előbb-utóbb kimerítőek mind a beteg, mind a környezete számára.
A beteg nem érti, hogy miért jön olyan kellemetlen, rossz gondolata, amely számára idegen és szorongást kelt. Nem érti, csak érzi, hogy bizonyos rituálékat meg kell tennie ahhoz, hogy ne szorongjon tovább. A környezet furcsának találja, hogy milyen sok időt tölt el a fürdőszobában, hogy képtelen időre elkészülni, mindenhonnan elkésik, ugyanakkor precíz, lelkiismeretes, rendes egyénnek ismerik mind a családjában, mind a munkahelyén.

A betegség hivatalos elnevezése: Obszesszív-kompulzív zavar (Obsessive-compulsive disorder, OCD). A kórképet 1838-ban Jean-Étienne Esquirol, francia pszichiáter írta le.

A két alapvető tünet a szorongást keltő kényszergondolatok (obszessziók) és a kényszercselekvések (kompulziók), amelyekkel az illető megpróbálja csökkenteni a szorongását. A betegek döntő többségének mind obszessziói, mind kompulziói vannak, 10-15%-ban csak kényszergondolatok vagy csak kényszercselekvések fordulnak elő.

Az OCD olyan, mint egy gyomnövény: Ha nem foglalkozunk vele, pillanatok alatt ellepi a kertet, és nehéz kiirtani. Így ír erről az egyik kliensünk: „A kedvenc hasonlatom a kényszerek elleni harcban egy kert gyomlálásának a művelete. Nem szabad megengedni a gyomnövénynek, hogy magasra nőjön vagy behálózza az egész kertet. Akkor kell kitépni a földből, amikor még csak épphogy nőni kezd. Ugyanez a helyzet a kényszerrel, ahogy felüti a fejét, fel kell venni vele a harcot”