Magvető / Szépirodalmi, Budapest, 1971
690 oldal · keménytáblás

A Bűn 1936-ban keletkezett, az évekig kéziratban heverő Gyász megjelenése után.
"Épp akkor egy kis pénzünk szabadult fel, s a Gyász megjelenésével irodalmi jövedelmeim is csordogálni kezdtek – emlékszik vissza Németh László a regény születésére. A pénz egy pesti családi házba épült bele, melyből, mire elkészült, villa lett. S én, kéziratomból felocsúdva, mint a nyomasztó, négy-öt évi jövedelmemet kitevő adósság törlesztője, ugyanakkor „rózsadombi” villatulajdonos: kettős kelepcében találtam magam. A verem mélységét s szögeit semmi sem mutatja inkább, mint hogy az 1935 és 1940 közé eső években hány művet sebzett ki belőlem. Az első ezeknek a sorában a Bűn volt; egy vidékről felsodródott parasztfiú története, aki a fővárosi munkanélküliségben hányódva, egy villa építésénél talál munkát, s mikor az felépül, kerti munkásként marad a háznál, s ott ismeri meg lassan, a maga korlátolt módján a tulajdonosok, az építtető asszony s az új villában magát rabnak s árulónak érző férfi közt a világnézeti a harcot s a lelkiismeret-furdalást, amely az utóbbit a szép házból, családi köréből mint öngyilkost viszi ki a mentőkocsi.
Az Iszony első egyharmad 1942-ben jelent meg, a nagy regényíró, Móricz Zsigmond folyóiratában. Móricz akkor már beteg volt, s újév napján azzal hivatott magához, hogyha regényt nem indítok a lapban, nem folytatja tovább.
– Honnét húzzak elő egy regényt? – szabadkoztam. – Egy valamirevaló író fejében – mondta ő – mindig kell egy regénynek lennie. – S alig két hét múlva sürgönyben gratulált az első folytatáshoz. – Amennyire visszaemlékszem: az Iszony-ból, amikor vállalkoztam rá, csak egy mozdulat volt meg, a kedélyes, önelégült férfi, amint ebéd utáni ejtőzéseiben kényelmesen, szinte rátehénkedve paskolgatja nemesebb szövésű idegenkezésével küzdő élettársát. Ezt a mozdulatot, viszolygást rejtettem bele egy atyafi asszony, gazdatiszt lány házasságágának a történetébe (akiből a leírt érzés, azon kívül, hogy férjét nem nagyon szerette, teljesen hiányzott); az iszony lélektani rajzába pedig, amiről már nekem is volt tapasztalatom: az érzékenység és kiválóság szenvedését a közönségesség zsíros ujjai alatt. A regény, első terve szerint, három részből állt: az első azt mondta el, hogy a pusztai gazdatiszt lány, apja halál után, hogyan csúszik bele a kedve ellen való házasságba, a második rész: a házasság története, az iszony kibontakozása, növekedése, a férj életébe kerülő éjszakával, a harmadik (melyet eredetileg jóval hosszabbnak terveztem) a házassága poklából kiszabadult, Akteonját széttépett lélek magára találása egy új artemiszi életben s munkakörben.
Az Iszony keletkezése, sorsa igen feltűnő módon üt el más műveimétől. Azokat szinte egytől egyig a magam makacssága, a mások ellenállása ellenében, szinte szögként ékelte bele a világba; az Iszony-t, kis túlzással azt mondhatom, úgy húzták ki belőlem. Móricz az első perctől nagyra tartotta, más írótársaim is nógattak a befejezésére, az olvasók követelték, a kiadó szerződést adott, s attól fogva, hogy az új folytatások a Válasz-ban megindultak, számról számra kaptam a biztatást. A regény megjelenése még azon a jégpáncélon is olvasztott valamit, amibe akkor már évek óta be voltam fogva. Külföld felé is ez törte, amennyire törhette, az utat. Az valószínű, hogy a nemi élettől csak vadabbá váló szüzességről s ezen át a világgal keveredni nem tudó tisztaságról aligha készült hasonló írás, a regény lélektani s mitológiai, realista s irreális része, a történet, a belőle kinövő szobor, legföljebb a Gyász-ban, vagy abban sem illik így egymásba."