Szabad Tér, Budapest, 1995
310 oldal

A magyar nemzetgyűlés 1920 februárjában kimondta, hogy a függetlenné vált magyar állam királyság, majd március 1-én Horthy Miklóst választotta meg kormányzónak. A függetlem magyar királyság de facto 1944 október 15-én, a sikertelennek bizonyult „kiugrás” és a nyilas hatalomátvétel napján szűnt meg. Erről a nem egészen negyedszázados korszakról ad képet Nemeskürty. A szerző mindenekelőtt azt kívánja dokumentálni és bizonyítani, hogy az 1920–1944 közötti korszak, az úgynevezett Horthy-korszak éppen nem szolgált rá a korábbi évtizedekben kötelezően, újjabban is gyakorta emlegetett diffamáló jellemzésekre (Horthy-fasizmus stb.) Sőt! Nemeskürty ábrázolásában e negyedszázad az egyik legjelentősebb magyar politikatörténeti korszakká válik, amikor az ellenségtől körülvett, Trianon területének nagyobbik részétől, lakóinak egyharmadától megfosztott, gazdaságilag lehetetlen helyzetbe hozott ország hét év alatt konszolidálni volt képes önmagát, és nemzetközi szintű teljesítményekre volt képes; a kúltúra teljesítményeiről külön is, bőségesen szól Nemeskürty. Ezt a hatalmas teljesítményt beárnyékolja ugyan, de meg nem szüntetheti, hogy az ország – vezetői hibái, de nagyobbrész külső körülmények szorítására – háborút üzent a Hitler-ellenes koalició nagyhatalmainak. Külön is terjedelmesen foglalkozik a legvitatottabb kérdésekkel: a zsidótörvények parlamenti megszavazásával, a bécsi törvények elfogadásával, a világháborúba való belépéssel, Horthy felelősségével, a kiugrás sikertelen okaival stb. A könyv, amely a korszakra vonatkozó irodalom igen jelentős részének legfontosabb szemelvényeit hosszan idézi, minden bizonnyal az egyik legvitatottabb történeti esszék sorába kerül.