A sorozat utolsó előtti kötete a magyar történelem egyik legtragikusabb korszakát mutatja be. Az Árpád-házi királyok mintha maguk is érezték volna, hogy hatalmuk hamarosan megfogyatkozik, majd elenyészik. A történetben párhuzamosan látjuk IV. László, a „Kun” életét és hadakozásait nemcsak a külső ellenséggel, hanem és főleg a Hon ellene lázadó nagyuraival, kik nem átallanak egyszerűen elrabolni, fogságba vetni a királyt. Ám a csak félig magyar „kun származék” nem hagyja magát, és vesztes helyzetekből is visszatér, mert nem tud és nem is akar lemondani a hatalomról.

A történet másik szálán viszont ott van sokak új reménysége: András, a „velencei”. Ki még sohasem járt magyar földön, a nyelvvel is hadilábon áll, de az urak egy része úgy látja, Kun Lászlónál mindenki jobb lehet. Főleg, ha az új és fiatal király nem ismer senkit az országban, könnyen hajlítható és azt teszi majd, amit a „barátai” mondanak, parancsolnak neki. Csak arra nem gondolnak, hogy a majdani utolsó Árpád-házi király Nyugaton született, ott is nőtt fel, hát sok dolgot másképpen lát, mint a begyöpösödött magyar urak.

Ám ebben a könyvben András még csak menetel célja felé, miközben a másik idegen, a kun király javában bogozza a hatalom szálait. Elpusztíthatatlannak hiszi magát, és mivel már sok veszélyből kimenekült, meg van győződve arról: ő a magyarok igazi uralkodója, a Kárpátok között nincs és nem is lehet nála jobb király!

A történet harmadik szálán a dunai rév lakói is élik a maguk életét. Nem csak a trón közelében történnek fontos események: a maguk világában a révészek és társaik is átélik a kor eseményeit, nekik is kijut a jóból és a rosszból egyaránt.