Moldova György utolsó kézirata kerül most viszontagságos út után az olvasók kezébe.
Szerelemről, elmúlásról, gyászról és életről. Ismerjük Moldovát, azt hinnénk, itt most mégis új arcát mutatja, végső lezárás ez a tőle olyan nagyon megszokott, kérlelhetetlen egyenességgel. Erős, igaz ember befejező számvetése, szembenézés és búcsú. És ajándék, hogy még egyszer, újra hallhatjuk a hangját.

Öregkorban nehéz elviselni azt a fényt, amit fiatalon magunk gyújtottunk - mondja a Mester -, annyival viszont tartozunk magunknak, hogy nem próbáljuk meg eloltani.
Moldova György

Részlet az előszóból:
Egy kaland sokszor érdekesebb, mint egy átlagos házasság története.
Ezt próbáltam ki ebben a könyvben. Háromszor vágtam neki, egyszer egészen a történet végéig eljutottam, de végül is minden alkalommal kudarcot vallottam. Nem sikerült megtartanom a szükséges távolságot az élmény és az ábrázolás között.
Most negyedszer is megpróbálom, de nem vagyok meggyőződve, hogy ezúttal meg tudom oldani a feladatot. Mégis meg kell tennem, életem legjelentősebb kapcsolatáról, két szerelem egymásba fonódásáról van szó, nem akarom, hogy nyom nélkül tűnjön el az időbe. „Ha hiányzik is az erő, mégis dicsérendő az akarat." Örülnék, ha az olvasó érdekesebbnek találná a történetet egy sablonos szerelmi háromszög leírásánál.
(Moldova György)

Ez egy palackba zárt, a semmi tengerébe hajított, utolsó utáni üzenet; bölcs és szép, humoros és könnyes, felemelő és megrázó. Igaz ember írta igaz embereknek. Különleges kincs, ki tudja, miben áll a titka, de azt tudom, hogy akihez eljut, annak megérinti a szívét.
(Szunyogh Szabolcs)