Szépirodalmi, Budapest, 1986
186 oldal

Mikszáth két különböző korszakából való két mű került most egy kötetbe. Első komoly művészeti sikerét a Tót atyafiak-kal (1881) aratta – ebből hallatszott ki először a jellegzetes mikszáthi hang. A kötet szinte minden elbeszélése prózába oltott ballada, ott lebeg fölötte a népköltészet varázsos fénye és a babona titokzatos köde.
Későbbi kisregénye, a Gavallérok (1897) joviális humor a mögött kíméletlen szatíra rejtőzik, nem csupán csipkelődik a dzsentri úrhatnámságon, hanem a szerte röpködő illúziók kiváltó okát is föltárja.
„Hallottál-e már valamit, amice, a Hatvani professzorról?… Hát azt tudod-e, hogy egy lakomáról hazaszállította a vendégeit, mindeniket pompás csörgős szánon, négylovason. Reggel aztán otthon találták magukat a küszöb előtt, és a nadrágjuk nagyon el volt kopva, mert úgy húzta őket az ördög a lábuknál fogva a kövezeten” – mondja útitársa az újságírónak, aki nász nagyként volt hivatalos kollégája pazar lakodalmára. A hajnalig tartó mulatozás után szétoszlik a társaság, s a hazafelé tartó újságírót igen különös meglepetések érik a „ jó tónus és az illúziók vármegyéjében”. A varázslat véget ér – a tegnapi előkelőségek, az éjszaka gavallérjai „piszkos inggallérú”, „gyűrött ruhája és arcú”, kis fizetésű megyei tisztviselőkké vedlenek át.