Kossuth, Budapest, 1984
336 oldal

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ritkán ​kezdődött nagy forradalom olyan békésen, mint 1905 januárjában, Pétervárott. Az ünneplő ruhás, templomi zászlók alatt felvonuló tömeg ekkor még hitt a jó cárban. Sortűz volt a válasz a véres vasárnapon. Ezután soha többé nem volt olyan az Orosz Birodalom népe, mint azelőtt. Az óriás megmozdult, és letépte láncait.
Hatalmas ívű tabló ad képet az eseményekről. Ropog a hó sok tízezer ember léptei alatt a pétervári és a moszkvai utcákon. Vitte gróf kitekint az ablakon és belelátunk gondolataiba. Sipov úr nyugtalanul forgolódik elalvás előtt és reményeit szövögeti. Egy füstös genfi vendéglőben orosz emigránsok vitatkoznak lázasan. Cári manifesztum veszi át a szót, de elragadja tőle egy forradalmi röpirat. Vlagyimir Iljics Uljanov szeme Sancer, – mozgalmi nevén Marat – arcát fürkészi; a szűk kis szobában egymás után röppennek fel a kérdések: Milyen legyen egy cári parlament most, hogy elcsitult a fegyverropogás és a csatakos hóba hullottak a vörös forradalmi zászlók? Milyen egy klasszikus fogalmi ellentmondás: a cári népképviselet?
A századelőn 1905 lázas napjai megrázták Oroszországot és a nagyvilágot.
Erre a földindulásra rímelt 1917-ben Október vihara.