Amikor Antonio Spadaro olasz jezsuita teológus és a világhírű amerikai filmrendező, Martin Scorsese 2016 márciusában először ült le beszélgetni egymással, még egyikük sem gondolta, milyen tartalmas, mély és máig tartó intellektuális eszmecsere fog kialakulni közöttük. Spadaro atya kíváncsi és érzékeny kérdései nyomán Scorsese valamennyi fontos filmes témája előkerül: a szicíliai bevándorlók közt töltött gyerekkortól kezdve a szervezett bűnözés erőszakos világán át a valláshoz és a hithez való viszonyig. A kötet zárásaként Scorsese filmvázlata olvasható, amely Ferenc pápa ihletésére született.

„Sokat tanultam abból is, hogy csak figyeltem, megéltem az utca életét, és hallgattam az utcai beszélők történeteit. Csodásak voltak. Az utcasarkon állók, a kalandjaikat elbeszélő keményfiúk, akik önmagukból sem ódzkodtak tréfát űzni. Anyám pazar mesélő volt, apám nemkülönben. Akárcsak a nagynénéim és a nagybátyáim. Mint a szivacs szívtam fel a történeteiket, de úgy képzeltem, hogy én csakis mozgóképekben tudnám kifejezni őket. Így nőttem fel: nézve a mozgóképeket a vásznon és a művészetet a templomokban: a szobrokat, a festményeket, a feszületeket, a festett üvegablakképeket, a kálvária stációit, amelyek olyanok voltak, mintha egy film kimerevített kockái lennének. Jézus-kutatásom útja tehát szükségképp a moziba vezetett.”