A mai Százhalombatta területét az első század második felében, a császárság korában érte el a római hódítás. A város déli határán, a jelenkori Dunafüred helyén akkoriban kelta nyelvű eraviszkusz közösség faluja állott. A rómaiak a II. század első felében egy határvédő erősséget emeltek a Duna partjára, ezzel megszületett Matrica települése, melynek nevét elsőként egy korabeli oltárkő említi. A castellum lakóinak, az Első Alpesi lovas cohors tagjainak a legfőbb feladata volt, hogy a nagy vízen gyakorta átkelő és fosztogató alföldi szarmata törzseket megfékezzék. E regény ennek az időszaknak állít emléket.Marcellus Mihály 2011-ben mutatkozott be A veterán című, a Hadrianus kori Aquincumban játszódó történelmi regényével, amit ezidáig tizenkét további, római témájú könyv követett, melyek főként az ókori Pannonia eseményeit mesélik el regényes formában. Munkái között szerepel egy Marcus Aurelius-trilógia is, amelyből a filozófus császár markomann háborúban végzett honvédő szerepét ismerhetjük meg, s közben olyan kevésbé közismert tényt is megtudhatunk, miszerint maga, Marcus Aurelius éveket töltött a Dunántúl területén lévő erődökben, hogy harcra buzdítsa seregeit. Marcellus Mihály, a római kori regényirodalom egyedüli hazai írójaként, saját ars poeticája szerint arra törekszik, hogy megkedveltesse az olvasókkal ezt az izgalmas históriákban bővelkedő, színes és tanulságos időszakot.