Az alaktan, vagyis a morfológia a nyelvtudománynak az a területe, amely a jelekkel, ragokkal, képzőkkel foglalkozik. Ezeket összefoglaló névvel morfémáknak nevezi a nyelvtudomány. A morfémák az emberi kommunikáció legfőbb és legjellemzőbb eszközének, a nyelvnek a legkisebb jelentést hordozó eszközei, a „nyelvi jelek”, amelyekből a beszédtevékenység minimális egységei, a mondatok felépülnek. A magyar nyelv alaktana című kiadvány rendszerszerűen bemutatja a nyelvünkben előforduló valamennyi morfématípust.Az egyes morfémák jellemzése azon is alapszik, hogy milyen a viszonyuk a környezetükkel, és hogyan társulhatnak, ezért az alaktannak szükségképpen foglalkoznia kell a morfémakapcsolatok lehetséges formáival. Az alaktan vizsgálja az elemi morfémák és a szóértékű jelkomplexumok tulajdonságait és a mondatba kerülésre alkalmas formáikat, szóalakváltozataikat. Természetesen beletartozik az alaktan látókörébe az is, milyen módon gyarapodhat-gyarapítható a nyelv jelkészlete. A kiadvány stílusában a hagyományos magyar terminológiát követi, de anyagában lépést tart az újabb eredményekkel.A könyvben az elméleti részek után száznál is több, különböző nehézségi fokú, változatos gyakorlófeladat található. Ezek segítik az elméleti ismeretek elmélyítését, hozzájuk megoldási javaslatok is találhatók a kötet végén.Ezt a kötetet elsősorban azoknak szánjuk, akik felsőoktatási intézményekben magyar nyelv és irodalom szakon tanulnak. Hasznos lehet továbbá a közoktatásban dolgozó pedagógusok számára, és olyanoknak is, akik a sajtó, a tömegkommunikáció különböző területein dolgozva, a magyar nyelvet hivatásukhoz mindennap szerszámként használják. De figyelmébe ajánljuk mindazoknak, akik csupán érdeklődéssel fordulnak különleges anyanyelvünk felé, amely a magyar kultúra alapja és hordozója, gondolkodásunk eszköze és tükrözője. De amelybe nem elég beleszületni, hiszen nem szűnünk meg tanulni, gyakorolni azt életünk végéig sem.A szerző, Korchmáros Valéria évtizedeken keresztül oktatta a Szegedi Tudo­mány­egyetemen a leíró magyar nyelvtant a magyar szakosoknak, és nagy tapasztalata van a magyarnak idegen nyelvként való tanításában is. Latin–magyar szakos tanárként mindig is érdekelték azok a gondolkodást is meghatározó alapvető rendszerbeli különbségek, amelyek miatt a magyar annyira különbözik az őt körülvevő szláv, germán és újlatin nyelvektől, amelyek végső soron mind közös indoeurópai gyökerekből nőttek ki.