Európa, Budapest, 1966
210 oldal · Fordította: Jékely Zoltán, Kálnoky László, Nagy László, Rónay György, Weöres Sándor · Illusztrálta: Csernus Tibor

Góngora művészete mindmáig ócsárolt talány. A spanyol nyelvterületen kívül alig tudja valaki, hogy milyen volt igazában a barokk líra nagy homályosa, az irodalom hírhedt botrányhőse. Pap volt – bár költészetétől szinte idegen a vallásos téma, akárcsak a szerelem – büszke volt és magányos, csak a költészetnek, az elvont művészi szépségnek élt. Románcaiban és más hagyományos formájú verseiben még a népköltészet hatásának enged, szonettjeiben a társadalombírálat is megszólal, de nagy poémáiban már csak a reneszánsz költői vívmányait összegezi, és minden figyelmét egy új költői nyelv megteremtésére fordítja. Újításai felbőszítették korát és az utókort, de a szövevényességen is uralkodó pontossága, kimunkált aprólékossága, nagy intellektuális fegyelemmel párosuló ihletettsége, a zsúfoltságban is rendet teremtő művészi ereje az európai barokk nagy példaképévé és a modern költői képalkotás első klasszikusává avatja. Góngora nehéz költő: nem andalítja, hanem értelmezésre készteti olvasóját. Tolmácsolása szokatlanul nagy feladat. Nyelvünk diadala, hogy soha semmilyen nyelven nem szólalt meg ilyen híven, ilyen szépen, mint most magyarul. A magyar Góngora García Lorca bevezetőjét, ezt a tudástól és szeretettől sugárzó gyöngéd prózaverset, Jékely Zoltán, Kálnoky László, Nagy László, Rónay György és Weöres Sándor fordításait és Csernus Tibor illusztráló művészetét dicséri.