Szépirodalmi, Budapest, 1982
304 oldal

Lengyel Péternek – regények és novellák tanúsítják – meghatározó élménye a nemzedékének gyermekkora és ifjúsága. Szinte minden munkájában nemzedéke életrajzát írja; makacsul és a legteljesebb szabatossággal akarja elmondani mindazt, amit a vele egykorúak, a vele egysorúak átéltek s a maguk történetének vallanak – az elmélkedéstől egészen az emberi kalandokig és kísérletekig.
Az a nemzedék, amelyhez Lengyel Péter tartozik, a második világháború alatt született, és 1956 után vált nagykorúvá. Még jól ismerte a létezés merevebb, kötöttebb formáit, de jobban vonzotta az utca, a Duna-part, a szabadság. Érzékenyen rá tudott hangolódni arra az életszemlélet- és életstílusváltásra, mely nyugaton is az ifjúság körében kezdődött, s már mérhetetlenül kitágult világban kereshette az önmegvalósítás lehetőségeit, vagy ahogy a kötet egyik novellacímében olvashatjuk: a teljes életet. De vajon elégedett lehetett-e igazán az esélyeivel és eredményeivel?
Lengyel Péter figuráit nem kötik a régi normák, a maguk törvényei szerint élnek, függetlenek és felszabadultak, otthonosak a tengerparton és az országutakon, élvezik az utazást, a lézengést, a szemlélődést, de nemegyszer úgy érzik, hogy „az igazi élet jóvátehetetlenül megy el mellettük.”