De hát nincs is szakálla! Vagyis van, de leborotválja… A népszerű szerző mégis a maga szakállára írta meg élete kisebb-nagyobb csodáit, komédiáit, tragédiáit, fura eseteit, égszakadás-földindulásait, atommaghasadásait, örömét, bánatát.
Mi lett volna, ha dédpapa lábára egy hadgyakorlaton nem tolják rá az ágyút? Mit keres egy ősgyík az ember inge alatt? Milyen egy szuperhíró-nagymama? És milyen egy otthonkába öltözött, lelki atomreaktor? Miért vedelnek gépzsírral ízesített, házi meggybort a fikuszok? Hogyan lesz CIA-ügynök egy késő Kádár kori kisfiúból? Mit és hogyan üzen a halott apa a kozmosz végtelenjén keresztül fiának? Miért kell ököllel szétverni egy erdélyi fogadó szekrényét? Hogyan jön létre a karácsonyi görényillat? Aki nem dohányzik, az minek iszik? Melyik a legkedvesebb pofon, amibe valaha belefutottunk? Hogy lehet, hogy a barátok szép sorban lekopnak, mikor az ember igazán viccesen ugratta őket? A színtévesztő vízvezeték-szerelő háza barackszín vagy inkább sötétbarna? Megáll-e valaha nagypapa, ha a motorján nincs is fék?

„Újszülött gyermekemmel, ezzel a kis csomaggal karomban fel-alá jártam a szülőszobában, egyetlen ponttá és jelenlétté tömörült minden, duruzsoltam nekik, tedd könnyűvé énnekem ezt a nehéz hűséget, és megfogadtam, mindent megteszek értük, mindent, amit ember csak tehet.”

Lackfi János író, költő. Ötvennégy éve dobog a szíve. Nyolcvankilenc kötete jelent meg, vers és próza vegyesen, fele felnőtteknek, fele gyermekeknek. Író-olvasó találkozói során ötször kerülte meg a Földet Magyarország határain belül. Négy kontinensen járt és olvasott fel műveiből. Tizenhét évig oktatott a Pázmányon. Huszonöt éve tanít kreatív írást. József Attila-, Prima Primissima- és Stephanus-díjas. Hat gyermeke van és öt unokája.